PÁR PERCNYI VIDEÓ-KÓSTOLÓ ARRÓL, HOGY MIKÉNT
LÁTTÁK LEGUTÓBB A KICSIK A "TÉLI ÁLOM" epizódot... (facebook videóalbumunk
kisfilmjei a képekre kattintva érhetők el)

- és hogy miért is lett jókedvünk még a szürkének látszó télben is?
Íme, ilyen a már télvégi, farsangi hangulatú, tavaszváró, közösen elzenélt dal egy részlete...


-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2016 decemberében, az M1 televízió stábja is vendége volt a Down alapítvány, Korai Fejlesztő gyermekeinek tartott "TÉLI ÁLOM" című előadásunknak, amely a Zuglói Civil ház közreműködésével valósulhatott meg. Az ESÉLY című műsor,
így látta ezt a különleges alkalmat...


2016 decemberében, az alábbi jelentősebb rendezvényeken mutattuk be a "TÉLI ÁLOM" című OKOS-ZÖLD epizódot:
(a címek mögött, az adott esemémyek FB albumai érhetők el)

- Városi, ADVENTI Mikulásnap / Balatonlelle
- Fővárosi ADVENTI nagyvásár / Bp. Vörösmarty tér
- Mikulásgyár – BKK / Bp. Felvonulási tér
- Korai Fejlesztő Kp.Down alapítvány  / Bp. Zuglói Civil Ház
- TÉLI ÁLOM szünidei matiné / Bp. MagNet Ház

- TÉLI ÁLOM – újévi hangulatban -
Komárom megyében – 250 óvódás örömére
- TÉLI ÁLOM – farsangi hangulatban - a Zuglói Civil Házban
– zuglói óvodások hete 3 előadásban

 
- az epizódot az évszak adott időszaka szerint, decemberben
MIKULÁS-KARÁCSONY jellegű elemekkel, majd
januártól kb.február 20-áig
TÉLBÚCSÚZTATÓ, FARSANGI részletekkel adjuk elő.


Kérjük, tekintse meg az alábbi VIDÓAJÁNLÓT a Napszínpad youtube csatornáján.
 


 A "TÉLI ÁLOM" című mesejáték
Mandula Manó és Hahota Hóember izgalmas történetével, egy kisebb, télbúcsúztató FARSANGI záróhangulattal is rendelhető, lévén a TÉL teljes időszakában aktuális a történet.

A mese VIDEÓ-ajánlója itt tekinthető meg...
- az epizód óvodás-kisiskolás gyermekeknek íródott, az előadás hossza kb.40-43 perc. A műsort óvodákba, iskolákba*, kultúrprogramokra, családi- és céges alkalmakra* ajánljuk.

A "TÉLI ÁLOM" című epizódról...
(avagy: mesésen a levegő és az elme tisztaságáról)

-...amelyben MANDULA MANÓ megfejti, hogy HAHOTA HÓEMBER mindig fehér, gyönyörű-gömbölyű hógombócai mitől válhattak ezen a télen foltossá, és hogy talán emiatt keletkezhetett a fejében is némi zavar, hogy egyre csak a napsütésről énekel. A vidáman könnyed, humoros mesében a kicsikkel közösen gondolják át a szereplők, hogy mivel szabad tüzelni, és hogy télen, amikor sötét van és hideg, mire érdemes figyelni, hogy kevesebb energiát pazaroljunk, így a levegő és a csapadék, télen is tiszta maradhasson...-  „mert ha végre hull a hó, úgy szép az, ha szikrázó”.
Mindeközben az is kiderül, hogy hová tűnt Hahota sárgarépa orra, és mivel egy igazi hóember sohasem szürke-foltos, ezért az okos Manó, egy csilingelően varázslatos álomutazásban – ismét a gyerekek segítségével -, rendre megoldja a felmerült gondot.
S mert "minden jó, ha jó a vége", így a sikeres megtisztulás boldog örömét egy kedves téli dallal ajándékozzák tovább szereplők és nézők az erdő szélén álló nagy fenyőnek, amely örömmel nyugtázza, hogy a télbúcsúztató, farsangi hangulatban, ő is részese lehet egy már derűsebb, egyre naposabb, jókedvű hangulatnak...


- és ebből a csillogó varázslatból, Mandula Manó is átemel egy kis sziporkázást a mesébe...

Tekintettel arra, hogy a TÉLI ÁLOM epizód elsődlegesen a téli légszennyezés témáját dolgozza fel, így az ünnepeket követően, egy kisebb, télbúcsúztató, FARSANGI záróhangulatal is rendelhető, az új év első hónapjaiban.

"A kisnyúl, didereg,
megbújik a földön,
nem baj, ha hull a hó,
csak vadász ne jöjjön.
Parányi ökörszem
kuporog az ágon,
vidáman csipogja,
süt még nap a nyáron..."


A "TÉLI ÁLOM" című epizód  VIDEÓ-AJÁNLÓJA  a youtube csatornán....

- ajánlott óvodás-kisiskolás gyermekeknek, az előadás hossza 45 perc. A műsort óvodákba, iskolákba, kultúrprogramokra, családi- és céges alkalmakra utaztatjuk el.

(ÁRKÉPZÉS óvodáknak, iskoláknak: a távolság és a lélekszám szerint, 650-850 Ft/fő között. Az évszakok szerint egymást követő megrendelések kedvezményt élveznek.
Rendezvényekre: a gyakoriság, a nagyságrend és a távolság függvényében, egyedi kalkulációval (ÁFA mentesen)


Kisebb VIDEÓRÉSZLETEK a FB OLDALON:

- ÍGY VÁRJUK a MESÉT...
- KEZDŐDJÖN! :)
- MANDULA téli NYITÓDALA...

- HAHOTA belépője
- AKAROM vagy SZERETNÉM?
- KÖSZÖNÖM és SZÍVESEN
- A MEGTISZTÍTÓ VARÁZSÁLOM
- JÓNAK LENNI JÓ!
- HALIHÓ! HULL A HÓ!

- HAHAHA- HAVAZIK!
- MÉG MINDIG HAVAZIK....
- SZÉP A FENYŐ TÉLEN, NYÁRON... 
- MINDEN JÓ, HA JÓ A VÉGE....

  TÉLI FOTÓALBUM  I. FB oldalunkon
TÉLI FOTÓALBUM II. FB odalunkon

További fotók a TÉLI ÁLOM honlapon lévő galériájában... 
                                                                                                                                           MANDULA meséket minősítő
VIDEÓ-összefoglaló


itt található Társulatunk ÖSSZES VIDEÓJA...

itt található Társulatunk ÖSSZES FOTÓALBUMA...